Blog

Shopping CSS - PPC Pro kezdeményezés

A Google Shopping tavalyi indulása után itthon is megjelentek az ún. Shopping CSS partnerek, ezeken belül is azok a cégek, amelyek első sorban az ún. 20%-os CPC kedvezményre hívják fel a figyelmet. Ennek kapcsán Áronnal több kisebb és nagyobb ügynökséggel is beszélgettünk az utóbbi hetekben, így formálódott bennünk egy gondolat, amit most egy vázlat formájában szeretnénk megosztani veletek és a véleményeteket kérni: legyen-e ügynökségeken átívelő Shopping CSS partner a PPC Pro?

Google Analytics minősítések - tegyük rendbe!

Google Analyitcs esetében nem olyan triviális beszerezni a hivatalos jelvényeket és bizony előfordul sok országban, hogy egyes szakemberek vagy ügynökségek félreérthetően kommunikálják, hol is tartanak ebben a rendszerben. Tegyük ezt most rendbe!

A tavalyi év egyik legnagyobb port kavaró bejelentése keresőmarketing berkekben a Google Shopping érkezése volt. Évek óta vártuk, ugyanakkor sem az ügyféloldalon sem ügynökségi oldalon nem voltunk rá minden szempontból felkészülve. A béta állapotú bevezetés óta eltelt bő félévben megtörtént a teljes roll out, lezajlott egy Black Friday (hónap ?) és egy karácsonyi kampány sprint […]

Biztosan mindenki találkozott már olyan PPC szakemberrel, aki licitstratégiákat eszik reggelire, a gyermekének az első szava az omnicsatornás marketing lesz, és  az attribúciós modellekről elmélkedve alszik el… …DE nem feltétlen eredményes minden kampánya, és nem azért, mert rossz szakember, vagy nem dolgozik elég keményen.  A kutya ott van elásva, hogy ha elmegyünk egy szakorvoshoz, akkor […]

UX ellenőrző lista

Az alábbi cikkben egy olyan ellenőrző listát állítottam össze, amely összeszedi a legfontosabb tennivalókat a magas felhasználói élmény kiépítése érdekében. Menj végig az egyes pontokon és közben kritikus szemmel ellenőrizd le weboldalad, hogy teljesíti-e az itt leírt szempontokat.

hackerman

Gondolkoztál már azon, hogy milyen jó lenne kémkedni mások Google Ads fiókjában? Ha látnád, hogy milyen kifejezésekre hirdetnek? Milyen hirdetési szöveget használnak?

Google Analytics web+app hibrid property-k

Az elmúlt napokban ismét az átlagnál jobban pezseg a szakma, hiszen nem más történt, mint hogy a Google bejelentette – egyelőre bétaként – egy egészen újfajta megközelítését AZ analitikának.

Facebook dinamikus remarketing használatával potenciális vásárlóinkat pontosan azokkal a termékekkel célozhatjuk meg, amiket megnéztek vagy kosárba tettek, illetve azokhoz hasonló termékek is megjelennek.

Buru Ferenc - Wavemaker

A Digital Cube Conf előadói között amolyan kakukktojásként szerepelt Buru Feri, hisz ő nem a konferencia napon állt ki a tribünre megosztani velünk PPC-s tudását, hanem másnap, a workshop napon tömte tele a résztvevők fejét nem kevés ismerettel, ami manapság egy PPC kampány kezelő mindennapjaiban nélkülözhetetlen. A vele készült interjúnkat olvashatjátok most.

Az utolsó előadói interjút Szoboszlai Adriennel készítettük, aki a HD marketing SEM tanácsadójaként a szegmensek és a közönségek kialakításának stratégiáiról fog előadást tartani csütörtökön délelőtt a konferencián. Hogy kerültél az adott területre? (Mióta foglalkozol PPC-vel?) Azok közé tartozom, akik a Google Ground gyakornoki programjából kerültek ki. Csapatokba osztottak minket és egy olyan KKV-t kellett keresnünk, […]

PPC Pro Facebook-csoport

Csatlakozz Facebook-csoportunkhoz!

PPC és analitika, nem csak Pro felhasználóknak.

Belépek

Írj nekünk!

Kérdésed van? Cikket írnál? Van egy jó képzésed? Feladnál egy álláshirdetést? Írj üzenetet!