Digital Cube Conf 2019 interjúk – dr. Teker Orsolya – Liftup

A következő előadói interjút dr. Teker Orsolyával a Liftup adatbiztonsági és adatvédelmi szakjogászával készítettük a Cube Conf kapcsán, ahol a PPC menedzsmenttel összefüggő adatvédelmi kihívásokról fog előadást tartani.

Hogy kerültél az adott területre?

Kisfiam születésekor kezdett foglalkoztatni igazán a téma, de akkor még nem gondoltam rá, hogy végül ennyire meghatározó területe lesz az életemnek. A gyermekekkel kapcsolatban mindig foglalkoztatott, hogy milyen módon védhetőek meg sokszor a saját szüleiktől, akik óvatlanul mindent feltöltenek róluk az internetre. Ezt a területet kezdtem kutatni, magánszorgalomból, szerettem volna oktatást szervezni szülőknek, ahol a gyermekeikre leselkedő veszélyekről hallanak és az adatvédelemmel kapcsolatos információkat kapnak. Olyan egyszerű dolgokra gondolok, mint például beállítási lehetőségeket ismernek meg, vagy az oviban, bölcsiben nem írnak alá mindent kérdés nélkül, hanem megtanulják, milyen jogaik vannak a gyerekeikkel kapcsolatban.

Nagyon nagy megdöbbenést okozott nekem az, hogy ezek a dolgok egyáltalán nem érdeklik a szülőket. Ugyanúgy, mint ahogy az is mindig meglep, amikor olyan cégvezetővel találkozok, aki lesöpri az asztalról az adatvédelem kérdését

Amikor az adatvédelemmel elkezdtem foglalkozni, ez a terület még sokaknak egyáltalán nem volt fontos, de az elmúlt évek történései, például a GDPR bevezetése és az utóbbi idők adatvédelmi botrányai bebizonyították, hogy ezzel minden cégnek törődni kell.

Előadásának címe: Adatvédelmi kihívások PPC-menedzsment során

Hogyan kerültél kapcsolatba a PPC-vel?

A PPC-t kaptam. A páromnak szüksége volt arra, hogy az adatvédelemmel kapcsolatban minden rendben legyen az online marketing ügynökségében, ezért egyre jobban beleástam magamat a témába. Végül úgy beszippantott, hogy már hirdetéskezelést is csináltam, egyszerűen csak azért, mert szerettem volna minden felületet ismerni, hogy adatvédelmi téren hibátlan legyen.

Minél inkább beleástam magam, annál több kérdés merült fel és merül fel nap, mint nap. Közben több marketing ügynökség is megkeresett azzal, hogy segítsek nekik az adatvédelmi dokumentáció összeállításában, tartsak oktatást, vagy legyek az adatvédelmi tisztviselőjük. Szerencsés helyzetben vagyok, mert nem csak elméleti tanáccsal tudok szolgálni, hanem ismerem azokat a felületeket és beállítási lehetőségeket, amiről beszélgetünk, ami nagyban megkönnyíti a helyzetet.

Mi a legnagyobb félreértés, amivel mindig meg kell küzdeni?

Természetesen még mindig sokan azt hiszik, hogy a Facebook és a Google mellett nekik nem lehet semmilyen felelősségük, ha a rendszereiket használják, mert a nagyok kitaláltak mindent és majd ők viselik a kockázatokat egyedül. Sajnos ez nem igaz.

Mi volt a legnagyobb kudarc a munkád során?

Már nem élem meg kudarcként, de sokszor azért rosszul esik, ha az emberek semmibe veszik a gyermekeik adatainak védelmét. Sokszor nem is értik, miért olyan fontos ez nekem.

Miről fogsz előadni a Digital Cube konferencián?

Arról, hogy milyen feladata és felelőssége van egy PPC hirdetések kezelésével foglalkozó szakembernek, illetve ügynökségnek. Mikor lesz adatkezelő valaki, mikor adatfeldolgozó, és mit jelent ez a gyakorlatban a számára? Milyen beállításokra kell figyelni a remarketingnél, a különböző hirdetési típusoknál, vagy akár a weboldalaknál?

Igazság szerint ez egy hosszú és izgalmas téma, amiről órákat tudnék beszélni, de igyekszem a rendelkezésemre álló időt minél több gyakorlatban használható tippel megtölteni annak érdekében, hogy a résztvevők felkészültebben tudják kezelni a saját hirdetéseiket vagy akár az ügyfeleikét.

Ha most épp nem adatvédelem területen dolgoznál, akkor mivel foglalkoznál? Mi az álommunkád?

Nekem ez az álommunkám. Olyan sok kihívást tartogat ez a terület, ami pont nekem való. De tényleg 🙂

Mit kérdezhetnék még Tőled, ami nem triviális, de mégis Rólad szól?

Első alapdiplomám építészmérnök, szóval ezen a területen kezdtem el dolgozni a kivitelezésben 20 éve. Majd megcsináltam a mérnök-közgazdász képzést, amikor az Örs vezér téri pláza építésénél előkészítő mérnökként dolgoztam. A pécsi Árkád kivitelezésénél egy mérnökcsapat vezetője lettem. Amikor pedig láttam, hogy nem értek eleget a joghoz, ami pedig kellett a munkámhoz, akkor beiratkoztam levelezőn a pécsi egyetemre, jogot tanulni. Akkor már tudtam, hogy ez a nekem való. Imádtam. Persze közben beruházói oldalon projektvezetőként dolgoztam egy banknál, ami rengeteg energiát vitt el, nehéz volt a vizsgákra felkészülés, de valahogy azért mindig sikerült.

Mikor megszülettek a gyerekeim, akkor már az adatvédelemre fókuszáltam, ezért ismét beültem az iskolapadba, hogy minél átfogóbb ismereteket szerezzek. Így lettem adatbiztonsági és adatvédelmi szakjogász. Persze az ingatlan még mindig a szívügyem, de ez ma már kimerül annyiban, hogy ismerősök kérik a segítségemet, hogy melyik ingatlanba fektessenek.

Hogy jellemeznéd a 10 évvel ezelőtti önmagadat? Mivel foglalkoztál akkor?

Éppen egy Spar áruház beruházási munkálatait irányítottam. Kihívás volt a javából, ugyanis a válság kellős közepén workout területén folyt a munka, próbáltuk megvalósítani a menthetetlen projekteket. Szerencsére több ilyenben is részt vettem és nagyon jó volt látni, hogy emberek, akik már elveszni látták a lakásukat, mégis átvehetik azt és ebben az én aktív tevékenységem is szerepet játszik. Közben éjszakánként jogot tanultam, hogy sikerüljenek a vizsgáim. Imádtam. Mindig hulla fáradt voltam, de meg akartam mutatni, hogy megy ez nekem.

Mai fejemmel inkább kiharcolnám magamnak a szabikat, ami jár és azokon a napokon tanulnék inkább, de azért alapvetően nem csinálnám másként a dolgokat most sem. Az adatvédelemhez a szervezet folyamatainak az ismerete, és átlátása legalább olyan fontos, mint a szakmai ismeret. Nap mint nap kamatoztatom a versenyszférában tanultakat és pontosan tudom, milyen az, amikor egy vezetőnek semmi ideje nincs a dolgaira, ezért nehéz megoldania, hogy az adatvédelemmel foglalkozzon, pedig akár még fontosnak is tartja azt.

Miért adatvédelem? Mi vonzott benne?

Szerettem volna segíteni azoknak a marketinges cégeknek, akik nagyon közel álltak hozzám, hogy nyugodtan aludjanak és ne féljenek állandóan az adatvédelmi kihívásoktól. Ezért 2016-ban, amikor hatályba lépett a GDPR, már a PPC-t érintő megoldásokat bújtam. Azt kell, hogy mondjam, sokkal egyszerűbb elméletben megoldást mondani egy-egy problémára, mint a gyakorlatban is megvalósítani. Az ügynökségeknek nem elég válaszként, hogy töltsd fel az adatkezelési tájékoztatót a nyereményjátékhoz és kérd az adatkezeléshez a hozzájárulást.

Én azt a választ tudom adni ma már, hogy melyik menüben és hol kell feltölteni a tájékoztatót és létre tudok-e hozni ott checkboxot vagy sem és ha nem, akkor milyen megoldásokkal tudok még számolni. Vagy pl. a chatbot kérdése. Láttam az elméleti válaszokat, na de látott már valaki chatbotot belülről a törvényalkotók közül? Milyen adatokat gyűjt és kinek? Ki lesz az adatkezelő és ki lesz a feldolgozó? Az ilyen kérdések elemzése és megválaszolása, megvitatása teszi igazán vonzóvá számomra az adatvédelem területét.

Mi volt az eddigi legnagyobb falat?

Mivel nem igazán szoktam előadásokat tartani, ezért számomra ez elég nagy kihívás. Imádok oktatni, szeretem a direkt kérdéseket és a párbeszédet. A színpadi előadás más téma, ezért elég nagy kihívás számomra, hogy egy olyan témát, ami másoknak száraznak tűnik és egyáltalán nem éppen népszerű, hogy adjak át a hallgatóknak.

Hogy kell elképzelni egy átlagos napodat?

Pont mint mindenkiét: Reggel rohanás a gyerekekkel oviba, napközben ügyfelekkel vagyok vagy éppen szabályzatokat írok (igen, mindet én írom, nem a titkárnőm), majd rohanás a gyerekekért az oviba. Ovi után közös program a gyerekekkel. Ez a legfontosabb, hogy az altatásig együtt töltsük az időt, az egész család. Nem mindig sikerül persze, de mi erre törekszünk. Nekem ez így teljes. Család és munka együtt 🙂

Kedvenc vicced?

Nem tudok viccet mesélni és nem is nagyon szeretem a vicceket. A standuposokat szeretem, nekik ez nagyon megy. Mindenki maradjon a saját szakmájánál 🙂

Köszönöm az interjút. Van esetleg bármi tanácsod, azok számára, akiket érdekel az adatvédelem vagy a konferencia?

Adatvédelemmel kapcsolatban el kell dönteni, milyen szinten szeretné valaki beleásni magát, de figyelmen kívül hagyni ma már nem lehet. El kell sajátítani az alapvető ismereteket és ki kell jelölni azt a személyt, akinek ez a dolga a cégen belül. Aki PPC-vel foglalkozik, legyen az ügynökség, vagy egy virtuális asszisztens, neki napi szinten kell az adatvédelemhez értenie, vagy napi szinten kell adatvédelemmel kapcsolatos kérdésekkel fordulnia ahhoz, aki ért ehhez. Ezt pedig érdemes bátran megtenni, mert ha valaki adatvédelmi félinformációkra alapozva készíti el a saját maga, vagy mások marketing kampányait, komoly bajba sodorhatja magát vagy akár az ügyfeleit is.

A Digital Cube Conf-ra már csak korlátozott számban lehet jegyeket venni a konferencia és a workshop napokra. Ahogy ez a néhány jegy is elkel, már nem lesz lehetőséget ott lenni az idei rendezvényen! Ne gondolkozz sokáig, gyere el Te is, tanuljunk együtt, egymástól igazán hasznos tudást!

A szerző

Bay Áron

11 éve foglalkozom PPC kampányok kezelésével és több mint 1,8 milliárd forintnyi költést menedzseltem a Google Ads és Facebook hirdetési rendszerekben. Emellett 10 éve foglalkozom digitális analitikával, kedvenc témáim a mobil app analitika, az A/B tesztelés és konverzióoptimalizálás illetve az utóbbi időben egyre jobban foglalkoztat a videó analitika is. A PPC Pro szakmai csoport alapítójaként és a PPC Pro Meetup házigazdájaként szívügyem az oktatás és az utánpótlás képzés.
PPC Pro Facebook-csoport

Csatlakozz Facebook-csoportunkhoz!

PPC és analitika, nem csak Pro felhasználóknak.

Belépek

Írj nekünk!

Kérdésed van? Cikket írnál? Van egy jó képzésed? Feladnál egy álláshirdetést? Írj üzenetet!